2017. március 26., vasárnap

Citromkristály

Szép napot mindenkinek!

Igazság szerint nem tudom, hogy mit kéne mondanom ebben a bejegyzésben. Minden esetre megpróbálkozom valami értelmeset összehozni, már ha összejön. 

Miért is indítottuk el ezt a blogot? 
Többek között azért, mert segíteni szeretnénk azoknak, akik valakitől véleményt szeretnének kérni, de már minden kritikus betelt, vagy esetleg nem fogadta a rendelését. Na meg persze azért is, mert jónak láttuk útnak indítani a blogot, hisz szeretjük csinálni. 

Mi lesz látható a blogon?
Legfőképp talán az elkészített kritikák. De olykor-olykor, vagy ha van egy kis szabadidőnk közzé teszünk majd cikkeket, ajánlókat - gondolok itt film-, sorozat-, és könyvajánlóra - és előfordulhat, hogy néhány kóddal is találkozhattok az oldalon. 

Hogyan is zajlik a kritika írás a mi módszerünkkel?
Kinézet kritikát csak szerény személyem - Sandra - produkál. 
Tartalmi kritikát csak Kanna személyében kérhettek. 
Ezt azért így találtuk ki, mert egyikőnk jobban ért a kinézetihez, mint a tartalmi kritikához, a másikunk pedig a tartalmi résznél tudja bővebben kifejteni magát. 
Viszont teljes kritikát is kérhettek, azt pedig úgy fogjuk megoldani, hogy ha elkészültem a kinézet kritikával, Kanna neki esik a tartalmi résznek, tehát nem egy túl bonyolult rendszert találtunk ki erre a problémára.

Hogyan jött a blog ötlete?
Igazándiból jó magam sem tudom. Már rég óta szerettem volna egy kritikás blogot a kezem alatt tudni, és most végre össze is jött. Mivel ugye én tartalmi rész kritizálásában nem nagyon vagyok otthon, írtam Kannának egy üzenetet Facebook-on, hogy nem lenne-e kedve megnyitni egy közös blogot és hát mint láthatjátok, beleegyezett, aminek rettentően örülök.

Mi alapján választottunk címet?
Ez vicces történet. Éppen egy pár címen agyaltunk, mikor:
Sandra: Fekete áfonya.
Kanna: Feket áfonya? :o :o Éhes vagy?
Sandra: Aha. XD
Kanna: Én a borostokányra szavazok.
Sandra: MANDARIIIN
Kanna: Citromkristály!
Sandra: Nem rossz, még címnek is elmenne.
Kanna: Legyen ez, please.
Sandra: Legyen.
Viszonylag gyors címválasztás volt, durván körülbelül fél napon keresztül válogattunk, gondolkoztunk, de semmi. Erre most, itt a tökéletes cím a kezünkben.

További jó blogolás kíván,
Sandra és Kanna

Obserwatorzy